Hogyan legyünk tudatosabban jelen az életünkben?

hattyú

 

  1. Kezdjük a légzéssel!

Pár percig koncentráljunk a légzésünkre: lassan lélegezzünk be és ki, számoljunk négyig a belélegzés alatt és kilélegzéskor!  Természetesen a gondolataink elkalandoznak majd, ezt vegyük észre! Amikor egy gondolat felbukkan a fejünkben, próbáljuk meg visszaterelni a figyelmünket a lélegzetünkre! Ennyi az egész. Nem nyerni kell. A folyamatban való részvétel a lényeg.

  1. Irányítsuk a figyelmünket!

Tudatosan figyeljünk meg valamit magunk körül! Lehet egy virág, egy rovar  vagy a kezünk. Nézzük meg, milyen valójában! Olyan alapossággal figyeljük meg, mintha sosem láttuk volna – érzékeljük a felszínét, a színét, a súlyát, különböző dimenzióit!

  1. Dolgozzunk át egy szokásos cselekvést!

Figyeljük meg a kávéfőzés vagy a fogmosás folyamatát, minden egyes lépést, minden hangot, képet és illatot! Legyünk teljesen tudatában ezeknek!

  1. Füleljünk ténylegesen!

Hallgassunk úgy zenét, csendes jazzt, klasszikust vagy madárcsicsergést, mintha most hallanánk életünkben először!

  1. Lépjünk hátrébb!

Érdeklődő és bátor figyelemmel tekintsünk magunkra: érzéseinkre, gondolatainkra és cselekedeteinkre. Teremtsünk köztes teret, mielőtt megszokott módon gondolkodnánk vagy cselekednénk!

 

Technikák a hátrébb lépéshez

  1. Tekintsük magunkat hosszútáv-futónak!
  • Vegyük észre, amikor kijelentünk magunkról dolgokat: “nem vagyok ügyes kommunikátor”, “nehezen boldogulok a férfiakkal” , statikusnak állítjuk be magunkat. Pedig ezek csak múltbeli tapasztalatok, nem a sorsunk.
  • Gondolkodjunk hosszútávon!
  • Bízzunk a fejlődésünkben!
  1. Fogadjuk el az ellentmondásos érzéseinket! Érezhetjük magunkat egyszerre felelősnek és áldozatnak is! Gyakoroljuk a zen paradoxonok segítségével, mint például: “az egyetlen biztos pont az állandó változás”, és jobban viseljük majd a bizonytalanságot!
  1. Nevessünk!

Ha valamit viccesnek találunk önmagunkban vagy körülményeinkben,  könnyebben elfogadjuk helyzetünket, és megfelelő távolságról tekintünk rá.

  1. Váltsunk nézőpontot!

Próbáljuk meg problémánkat egy másik résztvevő szemszögéből látni – a gyerekünkéből vagy a kutyánkéból!

  1. Nevezzük nevén a dolgot!

Amikor véleményt fogalmazunk meg, kezdjük így: “Az az érzésem támadt…” vagy “Az a gondolatom támadt…”. Érzés vagy gondolat – és máris nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget.

  1. Beszéljünk magunkról egyes szám 3. személyben!

Ezzel a módszerrel eltávolodunk a stressztől (szorongástól, frusztrációtól vagy szomorúságtól), és jobban tudjuk kezelni reakcióinkat. A későbbiekben a stresszes helyzeteket inkább kihívásnak, mint fenyegetésnek látjuk majd.

 

(Forrás: Susan David: Érzelmi rugalmasság)